Szakmai bemutatkozás

Oldal

Sz. Látó Judit vagyok, mentálhigiénés segítő szakember, rajzvizsgálati szaktanácsadó,  gyásztanácsadó (gyászkísérő) és mediátor. Szakterületeim továbbá a konfliktuskezelés, illetve a kommunikációs tanácsadás.

A Kodolányi János Főiskolán szereztem a mentálhigiénés prevenció specialista szakdiplomámat. (Ezt a végzettségemet korábbi két diploma előzte meg. Az elsőt a Kaposvári Egyetemen, a másodikat pedig ugyancsak a Kodolányi János Főiskolán vehettem át.)

Munkámban egyedi vizsgálati eszközökre támaszkodom: évek óta fejlesztem a tudásomat a képi kifejezéspszichológia területén is. Prof. Dr. Vass Zoltán tanítványaként először a Rajzelemzési Intézetben szereztem „Rajzvizsgálati Szakértő” oklevelet, majd a sikeres felvételit követően, a Károli Gáspár Református Egyetemen tanultam és végeztem – szintén Vass professzor és Hárdi István professzor tanítványaként, „Rajzvizsgálati Szaktanácsadó” szakon, kitüntetéses diplomával.

A szakmai fejlődés nagyon fontos számomra, folyamatosan képzem magam.  A Napfogyatkozás Egyesületnél végeztem gyászkísérőként, valamint gyászcsoport vezetőként.

Mediátori végzettséggel is rendelkezem.

Gyakorlott kommunikációs szakemberként a tapasztalataimat elsősorban a több mint két évtizedes újságírói tevékenységem során szereztem: országos napilapoknál újságíróként és regionális csatornáknál rádiós műsorvezetőként, szerkesztőként. Két könyvet írtam. Az első 2003-ban jelent meg,  “Évi Baba” címmel, a második 2021-ben, ” Kristóf István története – Életem a cirkusz”.

Szakmai kompetenciám:

Szakmailag pontosan meghatározott keretek között dolgozhatok.  Ahogy Dr. Hárdi István a Beszéd és mentálhigiéné című írásában fogalmaz:

„ A fizikai higiénéhez hasonlóan a mentálhigiénében is három lépcsőfokot különböztetünk meg: az elsődleges megelőzést, amely az okok kiküszöbölésével óv a lelki bántalmaktól. A másodlagost, amely a korai kezeléssel igyekszik elejét venni a krónikussá váló kórképeknek, melyeknek – talán mondanom sem kell – további környezeti károsító hatásuk lehet. A harmadlagos megelőzés a hatékony munkába állítást, a rehabilitációt célozza.”

A legkülönfélébb problémákkal fordulnak hozzám az emberek. Mentálhigiénés segítő szakemberként a lelkileg egészséges, de problémákkal, nehéz életeseményekkel, élethelyzetekkel küzdő emberekkel foglalkozhatok. Az úgynevezett “segítő beszélgetés” módszerével dolgozom, ami nem terápia, azonban a folyamata alatt a legtöbb probléma meg – illetve feloldódhat.

Több területen is jártas pszichológus kollégákkal állok szakmai kapcsolatban. Amennyiben úgy ítélem meg, hogy a probléma súlyosabb és terápiás beavatkozást igényel, a klienst a megfelelő szakpszichológus kollégához irányítom.

Szakmai utam

Végzettségek, szakmai képzések:

Rajzvizsgálati szaktanácsadó  – Károli Gáspár Református Egyetem

Mentálhigiénés prevenció specialista  – Kodolányi János Főiskola

Személyügyi szakember – Kodolányi János Főiskola

Mediátor – Lineo International Consulting Kft.

Művelődésszervező – sport, rekreáció szakirány – Kaposvári Egyetem

Okleveles rajzvizsgálati szakértőRajzelemzési Intézet

Mediátor – Lineo International Consulting Kft.

Gyásztanácsadó – Napfogyatkozás Egyesület

Újságíró – MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskola

Egyéb képzések, tréningek:

Szóbeli bántalmazás – A nyelvi agresszió leleplezése – ( ELTE Bárczi Gusztáv Gyógyped. Kar Gyógyped. Továbbképző Kp.)

OH kártya instruktor – (OH kártya alap workshop)

“A gyászoló gyermek segítése” – Napfogyatkozás Egyesület

“Támasznyújtás pre- és perinatális veszteség esetén” – Napfogyatkozás Egyesület

”Gyászolók segítése és a gyászcsoportok vezetésének gyakorlata“ – Napfogyatkozás Egyesület

Egyéni és közös rajzvizsgálat – Rajzelemzési Intézet

Szakmai tagságok/ programok, amikben részt veszek:

Napfogyatkozás Egyesület

Országos Mediációs Egyesület

Street Training

Fotel Projekt