Szeretem a bohócokat. Mentálhigiénés szakemberként szívügyem és kutatási területem a cirkusz. Ráadásul néha én magam is jelmezt öltök, hogy Duda bohócként gyerekeket köszöntsek szülinapokon. Ezért is érint rosszul, amikor rossz színben tüntetik fel őket. Miért is írom mindezt? 

Alig egy éve, hogy egy világhírű, olasz származású bohóc, David Larible került reflektorfénybe: letartóztatták egyik fiatal rajongója ellen elkövetett szexuális zaklatás vádja miatt Svájcban. Tettéért azóta már a bíróság is elítélte Lariblét. Hangsúlyozom: DAVID LARIBLÉT.

Most pedig kipattant egy újabb botrány. A szintén világhírű „ Grandma” bohóc, vagyis Barry Lubin, a vád szerint egy 16 éves lányt kényszerített pornográf fotózásra. Barry elismerte a 2004-ben történteket. Hangsúlyozom: BARRY LUBIN.

Miért fontos kihangsúlyozni a neveket?

Mert a bűncselekményeket ŐK követték el, és NEM az általuk megformált bohóc. Hogy van – e köze a munkájuk, vagyis a bohóc karakterük “szabadságának” az ilyen viselkedéshez, hogy kihasználták-e a népszerűségüket,  az persze már egy másik kérdés…

A két eset – bárhogyan is történt – borzasztó. A következményei főként. Leginkább a bohócokra nézve. A lavina pedig már el is indult. Egy napilapban megjelent cikk ezt írja, idézem: „ A Sheffieldi Egyetem kutatóinak felmérése szerint egyébként a gyermekek többsége valójában nem szereti a bohócokat, sőt egyenesen fél tőlük. Néhányuknál még bohóc fóbia, idegen szóval coulrofóbia is kialakulhat. A gyerekek szerint a bohócok nem néznek ki viccesnek csak furának. Mégis miért keltenek félelmet? Mikortól váltak sötét figurákká? Talán mindig is azok voltak.” Ez utóbbi kijelentést azonnal cáfolnám: nem, a bohócok nem sötét figurák!  Az írók, a filmrendezők és a bűnözők tették azzá. (Többek között). Gondoljunk csak az Stephen King: AZ című regényére, aminek az első filmváltozata is közönségsiker volt, olyannyira, hogy újra forgatták és tavaly ismét a mozikba került. Sajnos most is nagy sikere volt a gyerekeket gyilkoló bohócnak.

A bohócfóbia kialakulásával kapcsolatban egyébként csak feltételezések vannak. Mivel a feljegyzésekben nincs korábbi utalás a jelenségre, ezért a szakemberek leginkább a hetvenes évekre teszik a kialakulásának valószínűségét. Ekkor történt ugyanis – 1972 és 1978 között -, egy brutális gyilkosságsorozat. John Wayne Gacy, Pogo bohócnak öltözve került közel a későbbi áldozataihoz. Azóta már többen is vizsgálták a bohócoktól való félelem okait. Frank T. McAndrew, a Knox Főiskola pszichológus szerint a félelem hátterében inkább a bohóc személyének „kétértelműsége” áll. Az erős smink, sokaknak ijesztő, mert a kiszámíthatatlanság érzését kelti.

A félelemre tehát akad magyarázat bőven. Viszont a legnagyobb rettegés sem feledtetheti a bohócok valódi szerepét: feladatuk a szórakoztatás, a nevettetés!

Hogy jobban megismerjük a bohóc „ igazi„ énjét, menjünk egy kicsit vissza az időben. A feljegyzések szerint a középkorban született a karaktere, kedvelt színházi szereplő volt a „bolond”. Az ostoba, de vicces, cinikus figura, aki kimondhatta azt is, ami másnak az etikett szerint nem volt megengedett. A klasszikus cirkuszi bohócok figurája később, Angliában született, ahol eleinte a lovardákban a derbiken szórakoztatták a közönséget. Igazán népszerűek viszont csak a 18. században lettek, a különféle akrobatikus számaiknak köszönhetően. Nemcsak a klasszikus cirkusz nélkülözhetetlen szereplője, hanem mentálhigiénés szempontból is fontos tényező a bohóc. A bohócdoktorok jelenléte, több évtizedes lelki gyógyító munkája is egy újabb bizonyíték: a bohóc személye nélkülözhetetlen, csupaszív és pozitív!

Ne nézzük más szemüveggel őket, mert nem érdemlik meg.